Művésztelep

A Művésztelep megalakulása

Balatonalmádi kulturális és művészeti palettáján új színfolt az AlmadiART Művésztelep, egy olyan társulás, ami a képző- és iparművészeti értékek együttes képviseletét, a város kulturális életében való aktív közreműködéssel kívánja ötvözni.

Az Almádi Művésztelep épülete 2009 -ben került megvásárlásra. Az épület átalakítása,felújítása,a gépek beszerzése fokozatosan Európai Uniós támogatással valósult meg.A művésztelep kiválóan felszerelt üveg-, porcelán- és kerámiaműhelyekkel áll a művészek rendelkezésére, de szándéka szerint a felsoroltakon kívül más művészeti ágak képviselőinek is teret enged majd.

Mindemellett az Almádi Művésztelep alapítóinak vállalt célja, hogy saját egyéni alkotómunkájuk mellett a művészetet az Almádiba látogatók és az ott lakók hétköznapjainak részévé – szó szerint “közhasznúvá” – tegyék.

A művésztelep épülete

Az újonnan alapított művésztelep épülete Balatonalmádi központjában található, a partra vezető Széchenyi sétányon. A kulturális központnak otthont adó háromszintes villa korábban üdülőként működött, új funkciójának megfelelő műhelyek kialakítása már megtörtént.

A frekventált elhelyezkedés már az épület kiválasztásánál is nagy súllyal esett latba: a praktikussági szempontok rangsorolásánál a város kulturális és idegenforgalmi életébe való aktív bekapcsolódást került előtérbe – ami természetesen nem jelenti azt, hogy adott esetben ne lenne alkalom az elmélyült alkotói munkához kellő elvonulásra. A ház szerencsés adottságainak, és az átalakításoknak köszönhetően a műhelyek egy része külön bejáraton keresztül is megközelíthető, így az egyéni alkotói igényeknek megfelelően közösségi térként és szeparált műhelyként is szolgálhat. Az utca felé nyíló helyiségek pedig alkalmanként „látványműhelyként” is megnyithatók az érdeklődők számára.

A művésztelep környéke

Balatonalmádi nagy ütemben fejlődő, forgalmas üdülőváros Veszprém megyében, a Balaton északkeleti öble közelében, az Öreg-hegynek a tóra leereszkedő lejtőjén.

A Balaton északkeleti csücskében, a 71-es út mentén fekszik, a víz felé nyitottan, nyugati és északi oldalról dombokkal övezve.

A mai város négy településrész: Vörösberény, Almádi, Káptalanfüred és Budatava összefonódásából fejlődött ki. Balatonalmádiról bővebben olvashat itt.